2020. február 24. hétfő Szökőnap nap van.

Kápolna

Galgamácsai Kápolna

Három éve egy zarándokúton az Őrvidéken, egy több mint ezeréves templom romjai között a kőoltárra tettem a kezem és azon gondolkoztam, hogy mostanában miért nem építünk kőrtemplomokat. „Hát építs!” szólalt meg bennem egy hang. „Jó, építek” válaszoltam magamban, vagy magamnak? És abban a pillanatban, amikor az elhatározás megszületett, olyan boldogságot éreztem, amit nehéz szavakba önteni. Elkezdtem magamban építeni, berendezni. Néha éjszakánként arra ébredtem, hogy téglát rakok, betonozok és már nagyon vártam, hogy ténylegesen is elkezdhessem a munkát. Tisztában voltam azzal, hogy akire a Jóisten feladatot bíz, annak ahhoz az erőt is megadja. Nagyon sok segítséget kaptam magam mellé. Láthatót az Édesapámban, a Fiamban s a Családomban és a barátaimban. És kaptam Láthatatlan segítséget is, mintha nem is mi építettük volna, minden pillanatban az Isteni kegyelem egyengette az utainkat.

Sokat gondolkodtam, hogyan ássuk ki a kör alakú alapot az agyagba és a homokkőbe. Már a zsinórpad kitűzése is komoly feladatnak bizonyult, szikrázott a csákány, nem tudtuk, hogyan kezdjünk bele. Megkértem barátomat, Morvai Gábort, jöjjön segíteni, Ő csak megvakarta a fejét és mint annyiszor máskor is, jött. Sokáig fent voltam éjszaka az izgalomtól. Reggel elmondtam a kis reggeli imámat, kértem erőt és segítséget. Elindultunk Kerepesről. Erdőkertesen kikanyarodott elénk a Kőrösi Fatelep rakodó- és árokásó gépe. Összenéztünk Gáborral és mögötte maradtunk, „nézzük meg, hová megy”, gondoltuk. Galgamácsán állt meg a sorompónál. Mi is megálltunk mellette. Felhívtuk a főnököt, Kőrösi Sanyit, „ha már úgyis itt a gép, kiásna-e az erdőben egy alapot?” „Miért ne?” - egyezett bele Sanyi. Délben már a levest ettük bent és az alap ki volt ásva. És ez csak egy példa a sok közül az Isteni Gondviselésre.

A mesteremberek, akik itt dolgoztak, szakmájuk legjobbjai és amit alkottak, az büszkeségükre válik. Körépület, körtető, boltívek, az erdő kellős közepén, szélben, tűző napban... Szakmai kihívás a javából! Soha nem felejtem el az ácsmester, Zsokó András szavait, amikor már álltak a falak, felnézett és csak ennyit mondott: „Elviszem ezt a munkát.” Mintha tudta volna, mi vár rá. Hátára vette és elvitte, nem is akárhogy! Székely ácsok dolgoztak, volt amikor egyszerre hét.

Vagy a kőművesmester Gábor, akit mi csak Csiszinek ismerünk. Mikor kivittük az építkezésre, beleszívott kettőt a cigijébe és csak ennyit mondott: „Zsoltika, megcsináljuk!” És megcsinálták szépen, pontosan. Ő és a fia, Ricsi. Biztos vagyok benne, hogy jobb kőműveseket nem találhattam volna. A boltívek gyönyörűek, a falak egyenesek és minden szemet gyönyörködtető. És mindez egy hangos szó nélkül valósult meg, csak tették a dolgukat. A nap végén csak annyit kérdeztek: „Zsoltika, jó lesz így?”

Persze, Édesapám gondoskodott róla, hogy minden rendelkezésükre álljon: víz, áram (aggregátorral), építőanyagok és minden pont időre! Édesanyám pedig főzött, ha ott voltunk hétvégenként. Mindenki kivette a részét a munkából.

A festőművész úr, Szemző István, aki a gyönyörű oltárképet festette, fogalmazta meg azt az érzést, ami mindannyiunkban ott volt: „Zsoltika, ez nem én voltam!” Amikor elkészült a felhőkkel, lejött az állásról, kihátrált az ajtóig, felnézett a képre és csak annyit mondott, „Istenem, ez nem én voltam!” Mindannyian, akik itt dolgoztunk, „nem mi voltunk”. Isten házát építettük és tudtuk, hogy a Jóistenhez méltó dolgot kell véghezvinni. Csak átadtuk magunkat az Ő akaratának, kérésének.

Hogy mire szolgál? Tudjuk, hogy minden hely és idő alkalmas a Jóistennel való beszélgetésre, az imára. Azt is, hogy Ő kérte, hogy ne építsünk neki kőházat, mert Ő ott van mindenben, azért úgy gondolom, ez egy jó csendes hely, ahol nem tűzi fejünket a nyári nap, nem éri a hűvös szél és nem esik fejünkre az áldott eső. Ha szeretnénk visszavonulni a világ zajától és gondolkodni, elmélkedni, hogy kit okoljunk, ha dolgaink nem úgy mennek, ahogyan szeretnénk. Vagy ha éppen betegség gyötör, vagy úgy érezzük, senki sem ért meg. Vagy egyszerűen köszönetet szeretnénk mondani mindazért a jóért, ami körülvesz minket. Mert körülvesz, csak sokszor nem vesszük észre. Jézus Urunk 2000 évvel ezelőtt született közénk, hogy az életre megtanítson, hogy mindenre felkészítsen. Mindent elmagyarázott, csak még mindig sokan nem értjük, vagy nem figyelünk rá.

Ez a kis kápolna azért emeltetett, hogy visszatalálhassunk a Forráshoz, a Teremtőhöz, a Jóistenhez az Egyhez és újra hallhassuk magunkban a szavait, hogy azokat ne nyomhassa el a világ zaja.

 

Negyela Zsolt

 

A kápolna bármikor, szabadon látogatható. Minden hónap első szombat délutánján szentmisét tartanak. Bővebb információ:

0620 942-4617